Legjobb minősítéssel zárt az ID.4: öt csillag az Euro NCAP tesztjén
A VW ID.4 figyelemreméltóan teljesített a tekintélyes Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) biztonsági tesztjén. A Volkswagen márka első kompakt SUV modelljét, amelynek műszaki alapja az innovatív Moduláris elektromos platform (MEB), a legjobb minősítéssel díjazták. A vizsgáztatók minden kritérium esetében - a felnőtt és gyerekutasok, illetve a sérülésveszélynek kitett közlekedők megóvása, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén - jó értékelést adtak az ID.4 modellnek.
A felnőtt utasok védelmének értékelése többek között frontális és oldalirányú ütközések, valamint az ostorcsapás-jellegű mozgások okozta traumák tesztjeire épül. Ezen ütközési vizsgálatok, illetve a gyors és biztonságos mentést és kiszabadítást szolgáló biztonsági megoldások értékelése alapján az ID.4 vezető és a felnőtt utasok vonatkozásában a maximálisan elérhető pontok 93 százalékát szerezte meg. A gyerekutasok esetében ez az eredmény 89 százalékra adódott.
Utóbbi értékelés három fontos szemponton alapul: a gyermekbiztonsági rendszerek frontális vagy oldalirányú ütközés során nyújtott védelme mellett a különböző méretű gyermekülések beépítésének lehetőségei, illetve a jármű által a gyerekek biztonságos szállításához kínált felszerelések álltak a középpontban.
A bennülők védelme mellett az Euro NCAP azt is vizsgálja, milyen hatékonyan védik egy esetleges ütközés esetén az Automatikus vészfék-rendszerek (Automatic Emergency Braking; AEB) a sérülésveszélynek kitett közlekedési résztvevőket, így például a gyalogosokat és kerékpárosokat. A tesztelők a szériafelszereltséghez tartozó további vezetéstámogató rendszerekre is nagy hangsúlyt fektettek. Pozitívum, hogy a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist) és a Vészfékasszisztens (Front Assist) az ID.4 mindegyik felszereltségi változatában az alapfelszereltség részeként áll rendelkezésre. Az ID.4 esetében egy úgynevezett Középső légzsákot (Center Airbag) is találunk az első ülések között, amely például oldalirányú ütközés esetén csökkentheti – vagy legjobb esetben megelőzheti - a vezető és az első utas esetleges fejkontaktusát.
A Car2X egy olyan technológiai megoldás, amely minden, Németországban kiszállított ID.4 modellben megtalálható. Ez lehetővé teszi, hogy pWLAN-on (nyilvános vezeték nélküli hálózaton) keresztül a jármű információt cseréljen a többi járművel és a közlekedési infrastruktúra elemeivel a helyben tapasztalt veszélyekről. Az Euro NCAP már 2020. márciusában elismerte a Car2X veszélyjelző funkciót és az úttörő felszereltséget az Advanced Award kitüntetéssel díjazta.
Opcionálisan a Volkswagen számos további vezetéstámogató rendszert kínál, amely az adott rendszer korlátai között még tovább növeli a jármű nyújtotta kényelmet.
Az elérhető pontok 85 százalékát megszerezve a Volkswagen tisztán elektromos SUV modellje nagyszerűen teljesített a biztonsági asszisztensek kategóriájában is. A gyalogos és kerékpáros védelem terén pedig a pontok 76 százalékát gyűjtötte be.
Ötcsillagos értékelésével az ID.4 folytatja a Volkswagen Euro NCAP sikersorozatát, amelyben legutóbb a kompakt ID.3 érte el a legmagasabb minősítést 2020. októberében. Az egyes tesztekkel kapcsolatos részletek nyilvánosan is elérhetők a www.euroncap.com oldalon.
A tesztről készült videó itt érhető el: