Porsche TatabányaÚjdonságok
A(z) Porsche Tatabánya összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
„Gratulálunk Ati!” – sok sikert kíván Valter Attilának új csapatában a Škoda Magyarország
Budapest, 2022. szeptember 5. – Mint az már a magyar sajtót is bejárta: a magyar kerékpározás egyik legmeghatározóbb alakja 3 éves szerződést kötött az idén már 42 győzelemnél járó Jumbo-Visma nevű holland csapattal. A ŠKODA és a kerékpározás közös története pedig Valter Attila szenzációs átigazolását követően is tovább folytatódik.A 23 éves Valter Attila a világ egyik legerősebb csapatához szerződött azzal, hogy aláírt a Jumbo-Visma-nál, magyar versenyző szerint itt lesz a legjobb esélye tovább fejlődni. A döntéshez a versenyzőt támogató magyarországi ŠKODA csapata szívből gratulál, és további sok sikert kívánnak az olimpikonnak a kitűzött céljai eléréséhez!
„A ŠKODA valaha maga is kerékpárgyártóként kezdte járműipari szereplését, e gyökereinkre pedig kiemelten büszkék vagyunk – mondta Németh János, a ŠKODA márkaigazgatója. Hozzátette, a magyarországi ŠKODA nevében kijelentheti, hogy büszkeséggel tölti el a márkát az, hogy az általa támogatott sportoló a világ élvonalába szerződhetett, és további sok sikert kívánt Valter Attilának.
"Örülök ennek a lehetőségnek, alig várom az elkövetkező három évet a Jumbonál. Az FDJ mellett a Jumbo is erős kötelékkel kötődik a Skodához. A Vueltán a Jumbo-Visma például jelenleg is több Skoda Enyaq-kal kíséri a csapatot, ami külön jó érzéssel tölt el, hiszen a nehezebb logisztikai szervezés ellenére is fontosnak tartják a zöld irányt." – mondta Valter Attila.
Valter Attila nevét itthon már az is megismerhette, aki az országúti kerékpárversenyeket nem követi: Attila ugyanis idén harmadszor indult el a Giro d’Italia mezőnyében. A rangos országúti kerékpáros körverseny egyik szakaszán Attila idén egy balszerencsés balkanyar miatt a dobogóról éppen lecsúszva 4. lett, 2021-ben pedig 3 napig viselhette a rózsaszín trikót. Mindezen eredményeknek köszönhetően ő lett a verseny történetének eddigi legsikeresebb magyar kerékpárosa. 2020-ban Valter Attila első helyen végzett a Tour de Hongrie-n, így joggal nevezhetjük őt a hazai kerékpározás egyik legjelentősebb versenyzőjének.
Fedezzen fel további híreket
Nyári bónusz kedvezmények Skoda modellekre
Nyári bónusz akciónk keretében most modelltől függően 300 000, 400 000 vagy akár 500 000 Ft kedvezménnyel viheti haza új autóját. Fedezze fel ajánlatainkat, és találja meg az Önnek leginkább megfelelő Škoda modellt még kedvezőbb áron!
A Škoda Peaq: A Škoda új zászlóshajója bővíti a márka elektromos portfólióját
A Škoda új, hétüléses zászlóshajója több mint 640 kilométeres hatótávolsággal a márka tisztán elektromos hajtású modellkínálatának élére kerül. Csúcskategóriás biztonság, kényelem és konnektivitás: az új technológiáknak köszönhetően ez az SUV-modell intelligensebb és a mindennapi vezetés során egyszerűbb módon használható
Indul az új Caddy előértékesítése: a belső tér is megújult
Városi áruszállító és családi egyterű nagyobb, szabadon álló kijelzővel és a beltérben átdolgozott, jobb kezelhetőséggelElindult az előértékesítés – öt év vagy 200.000 km teljeskörű garanciával,Új külső megjelenés módosított első lökhárítóval, új alapszínekkel és keréktárcsákkal